galéria megtekintése

Csak a törökökkel

5 komment


Miklós Gábor

Az Európai Unió azt szeretné, ha a török hatóságok megállítanák a menekülteket a török határon. Gyengéden vagy erőszakkal, de meggyőznék őket, hogy az EU, különösen Németország megtelt. Addig is az Égei-tengerre küldtek pár NATO-hadihajót, hogy fordítsák vissza a kétségbeesetten Európa felé igyekvőket. Ezekkel viszont az egyébként NATO-tag török fél nem hajlandó együttműködni, miközben naponta több nyilatkozatban biztosítják az EU-t, hogy készek az együttműködésre. Török ármány ez, vagy valami más. Az EU számára a menekültáradat már-már megoldhatatlan belső probléma. De Törökország is mély belső krízisbe süllyedt ugyanezen ok miatt.

A török Szíria-politika sikertelen, ahogy kurd politikájuk is csődöt mondott. Összeomlott Recep Tayyip Erdogan rendszerének szomszédsági politikája. Nincs remény arra, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnököt képesek lennének kipenderíteni a hatalomból. Márpedig így a menekültek Törökországban maradnak. Legalább kétmillió emberről lehet szó. Letelepítésükre képtelenek. Ehhez az EU-támogatás sem elegendő. Az Erdogan-politika sok téren nem működik. Ellenségesek a szomszédok, az országban új polgárháborús hullám készül, s a szövetségesekkel sem javul a viszony. Egy ilyen partnernél kellene elérnie az EU-nak, hogy változtasson magatartásán. Ráadásul az ország egyszemélyi vezetője öntörvényű ember. Kemal Kilicdaroglu – a legnagyobb ellenzéki erő, a balközép Köztársasági Néppárt vezetője – szerint Erdogan narcisztikus személyiség. Törökország tehát vezetési válságban is van. A bel- és külpolitikai gondok közepette ez szinte megoldhatatlanná teszi a sürgős ügyeket.

A hétfői csúcson az EU-nak komoly engedményeket kell tennie. Először is el kell ismerni, hogy Törökország erején felül költött a menekültek ellátására, és hozzá kell járulni a további költségekhez. Sokkal nagyobb mértékben, mint eddig, ha azt akarja, hogy a menekülők ne meneküljenek tovább. Erdogannak sikerekre van szüksége, ez növelné az együttműködési készségét.

 

Ezért végre újabb fejezeteket kellene megnyitni Törökország uniós csatlakozási tárgyalásain is. Ezt nem akadályozhatják a görögök sem a végtelenségig. Irracionális lenne, hiszen a Törökország felől érkező emberáradat óriási nehézségeket okoz nekik is. Szükséges európai intézkedés lenne a vízumkényszer eltörlése. A törökök évtizedek óta harcolnak ezért, s különösen a nyugatos középosztályuk számára megalázó, hogy az EU határai oly nehezen nyílnak előttük, miközben sok balkáni ország, amely náluk később kezdte a csatlakozási folyamatot, régen elnyerte ezt a jogot. Lehet, hogy a törökök előtti nyitás némileg növeli a biztonsági kockázatokat, de ezzel számolni kell. Különben is, ha valaki a török kamionokkal teli európai autópályákat nézi, nem is nagyon érti a félelmeket. Európának most az érdeke az, hogy megnyerje a törököket. Létérdeke, amivel időt nyerhet. Még akkor is, ha a lépések a nem Európa-barát Recep Tayyip Erdogan politikai ázsióját növelik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.