Hibáztam. Nikol Pasinjánnak volt igaza
– indokolta lemondását az oroszbarát örmény miniszterelnök, Szerzs Szargszján hétfőn, miután április 13. óta tüntettek ellene Jerevánban az ellenzékiek, Pasinján vezetésével. Szargszján valóban nagyot hibázott: tízévi elnökség után idén április 17-én megválaszttatta magát miniszterelnöknek, és így egy olyan posztra váltott, amit az ő javaslatára erősítettek egy 2015-ös alkotmánymódosítással.
Hat napig volt miniszterelnök
Ám az „erős” miniszterelnöki poszton mindössze hat napig maradhatott, az ellenzéki tüntetők ugyanis az autoriter jellegű kormányzás ellen léptek fel. Ráadásul a CNN szerint Szargszján korábban azt állította, hogy nem is akar kormányfő lenni, ehhez képest választtatta meg magát a tisztségre.
Szargszján hétfői lemondását tízezrek ünnepelték az örmény fővárosban, ahogyan arról a 24.hu is beszámolt.
Ám mielőtt bárki is azt hinné, hogy a Dunántúlnál kisebb, 3 milliós lakosságú Örményországban most valamilyen nagyon drasztikus, „nyugatos” fordulat várható, annak érdemes áttekintenie, hogy mi zajlik most és mi zajlott az elmúlt évtizedekben a kaukázusi kisállamban.
Pasinján korábban bujkált, majd börtönbe került
A jereváni miniszterelnöki hivatal hétfői bejelentése Szargszján lemondásáról meglepőnek tűnik: ugyanis korábban már kétszer is erőszak, illetve tiltakozás tört ki az ő elnökké választásakor (2008-ban és 2013-ban), és a hatalom egyszer sem engedett az ellentüntetőknek. Ám akkor egészen más volt az orosz politika érdeke, mint most: tíz évvel ezelőtt, 2008-ban, az akkori ellenjelölt, Levon Ter-Petroszján hívei tiltakozásakor halálos áldozatok is voltak – egy ideig bujkálnia kellett ezért a jelenlegi ellenzéki vezérnek, Pasinjánnak is, aki megjárta azután még Szergszján börtöneit is. Pasinján korábban Ter-Petroszján pártjának tagja volt, jelenleg egy önálló tömörülés, a Társadalmi Szerződés nevű szervezet vezetője.
Fotó: AFP/Karen Minasyan
2008-ban azért volt más a helyzet, mert akkor orosz erődemonstrációk zajlottak a Kaukázusban (az örmény választási konfliktus után tört ki az orosz-grúz háború), majd a Putyinhoz lojális szovjet utódállamok legtöbbjében meghosszabbították az aktuális vezetők mandátumát – nemcsak a Kaukázusban, hanem Fehéroroszországtól Közép-Ázsiáig több helyen is. Most viszont egészen más az orosz érdek a Kaukázusban: Moszkva egyszerűen csak nyugalmat akar. Erről beszélt hétfő este az orosz tévében Putyin „udvari” újságírója, Vlagyimir Szolovjov. Márpedig az ő megnyilatkozásai néha többet mondanak bármilyen hivatalos kommünikénél.
Hogy miért változott Moszkva álláspontja, és miért engedte el olyan könnyen a Kremlhez hű vezető, Szerzs Szargszján kezét? Alapvetően arról van szó, hogy most a Közel-Keleten – Szíriában – keveredett fegyveres konfliktusba Moszkva, és aligha akar még egy vérbe és lángba boruló régiót – ráadásul a határaihoz még közelebb, abban a kaukázusi régióban, ahol olyan népek élnek, mint például a csecsenek…
Ennek alapján érdemes tehát áttekinteni az Örményországban zajló folyamatokat: tíz éve, 2008-ban még Szargszján politikai szövetségese és támogatója, Robert Kocsarján hirdetett ki 20 napos rendkívüli állapotot, a saját tízéves elnöksége (1998-2008) végén. Ezután következett újabb tíz évre annak a Szargszjánnak az elnöki korszaka, akit mindenki Kocsarján emberének tartott.
Örményországon kívül születtek az eddigi elnökök
Ter-Petroszjánnak (1991-98 közötti elnök), Szargszjánnak (2008-2018 közötti elnök) és Kocsarjánnak (1998-2008 közötti elnök) a politikai karrierje egyaránt a Hegyi-Karabah területén kitört etnikai villongások idején indult. Egyikük sem a mai Örményországban született, ez a tragikus örmény történelem következménye is. Ter-Petroszján az 1915-ös örmény népirtás, az oszmán-török birodalom fennállása idején elkövetett genocídium miatt az eredeti lakhelyéről elmenekült családban született, és a szíriai Aleppóban jött világra.
Kocsarján és Szargszján karabahi születésű, és ezért még Kocsarján állampolgársága is vitatott volt egy időben. Ezt a területet – amely a Szovjetunió felbomlása után magát független államnak nyilvánította, de gyakorlatilag örmények irányítják – Azerbajdzsán részeként ismeri el nagyvilág. Mindössze három orosz-barát szakadár állam, a Grúziától leszakított két terület, Dél-Oszétia és Abházia, illetve a Moldáviáról levált Transznyisztria ismeri el Hegyi-Karabahot önállónak. Mindeközben Szerzs Szargszján 2015-ben arról beszélt, hogy Hegyi-Karabah Örményország elszakíthatatlan része.
Fotó: AFP / Daniel Mihailescu
Hegyi-Karabah határain pattanásig feszült a helyzet immár harminc éve, fegyveres villongások sem ritkák, és a mostani örmény kormányválság során is érkeztek hírek arról, hogy az azeriek katonai egységeket összpontosítanak a karabahi határon (ezeknek az információknak a megbízhatóságát azonban nehéz lenne ellenőrizni). Hegyi-Karabah mindenesetre állandó konfliktusforrás, már Levon Ter-Petroszján elnöksége is részben emiatt ért véget, mivel kompromisszumra lett volna hajlandó Azerbajdzsánnal, de aztán – már régóta bukott elnökként – ugyanő vádolta Szargszjánt, hogy az is hasonló egyezséget kötne Bakuval. Egyelőre azonban minden nyugati és orosz megbékéltetési kísérlet meghiúsult az ügyben.
Az azeri baltás gyilkos és a régi gyűlölködés
A muzulmán azeriek és az ortodox keresztény örmények konfliktusának borzalmait illusztrálja az azeri baltás gyilkos kiadatása körüli furcsa magyar eljárás is. A 2012-ben Azerbajdzsánnak kiadott Szafarovot, aki egy örmény tisztet ölt meg Magyarországon, azóta ezredessé léptették elő hazájában.
A hegyi-karabahi örmény szakadárokat Moszkva-barát bábállamok támogatják. (Csak megjegyezzük: a jelenlegi orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov részben örmény származású, családja pedig Grúziából ered.) Örményországot az elmúlt 27 évben előbb a nyugatbarátnak mondott Ter-Petroszján, majd Kocsarján és az immár egyértelműen a Kreml emberének számító Szargszján irányította elnökként. Az utóbbi kettő, Kocsarján és Szargszján összesen húsz évig kormányozták a kaukázusi kisállamot, amely stratégiai fontosságú helyen fekszik.
Mit csinál ennyi amerikai Örményországban?
Ezt bizonyítja az, amire az orosz tévében Szolovjov is felhívta a figyelmet: hatalmas, több száz fős amerikai nagykövetség működik Jerevánban – bár az alkalmazottak döntő része helyi állampolgár. (Az ottani amerikai követség épülete alapterületére nézve is az egyik legnagyobb az USA diplomáciai képviseletei között, a bagdadival vetekszik.)
Fotó: Vladimir Trefilov / Sputnik
2011-ig kétmilliárd dollár amerikai segély érkezett Örményországba, ami a szovjet utódállamok között rekordnak számított, ha egy főre vetítjük Washington támogatásait. Ennek az is az oka, hogy Amerikában rendkívül befolyásos az örmény diaszpóra, amely az évszázadokon át tartó oszmán-török üldözés következtében az egész világon szétszóródott. (Az aradi vértanúk között is két örmény volt – Kiss Ernő és Lázár Vilmos –, de a francia Charles Aznavourtól kezdve az amerikai celebekig, a Kardashianokig sok örményt találunk világszerte. Az énekesnő, Cher eredeti neve ugyanaz örményül, mint Szerzs Szargjáné, csak angolosan Sarkissiannak írják át.)
Orosz érdekszféra maradt Örményország
A rekord mennyiségű amerikai támogatás ellenére az utóbbi tíz évben Szerzs Szargján uralma alatt Örményország gyakorlatilag egy Oroszországtól függő állammá alakult. A kaukázusi állam korábban ugyan az Európai Unióval is kereste a kapcsolatot, de a 2008-as grúz-orosz háború után nem maradt más választása, és azóta a Kreml által szorgalmazott Eurázsiai Vámunióba is belépett. Örményország ugyanis tengeri kijárat nélküli ország, amely nyugaton és keleten a két egymással szövetséges – és majdnem azonos nyelvet beszélő – Törökországgal és Azerbajdzsánnal határos.
A török és az azeri határ azonban le van zárva a karabahi konfliktus miatt. Délről van egy rövid iráni határszakasza Örményországnak, de ez az Irán elleni nemzetközi embargó miatt szintén nehezen átjárható. Így tulajdonképpen Grúzia jelenti az igazi összeköttetést a külvilággal, ez az ország pedig ugyan a Nyugat felé tendált, de a 2008-as orosz erődemonstráció megmutatta, hogy Putyin nem tűri a Kaukázusban az efféle orientációt. (Az orosz-grúz háborút az váltotta ki, hogy a grúzok megtámadták Dél-Oszétiát, amely Moszkva bábállama, és amely egy Grúziából kivált szakadár állam. A válaszul beindult orosz offenzívát egyes hírek szerint az örményországi orosz légitámaszpontról felszállt orosz repülőgépek is segítették. Örményországban van egy orosz szárazföldi katonai bázis is.)
Csak nyugalom legyen
Örményország tehát katonailag rendkívül jelentős terület, Oroszország számára azonban nem csak emiatt fontos most, hogy nyugalom legyen Jerevánban. A moszkvai állami tévében Vlagyimir Szolovjov, a már említett udvari újságíró egyrészt hangsúlyozta, hogy Örményország nagyon fontos Oroszországnak. Másrészt emlékeztetett arra, hogy nem szabad megtörténnie egy újabb örmény genocídiumnak (ez a törököktől való örmény félelmekre játszott rá), és békés, tárgyalásos rendezést kívánt Jerevánban.
Fotó: Iliya Pitalev/Sputnik
Mindeközben arról is szó esett a műsorban, hogy a Szargszján utódjául felkért új, ügyvezető miniszterelnök, Karen Karapetján (volt jereváni polgármester) is Moszkva emberének számít, hiszen korábban az orosz Gazprom egyik vezetője volt, és Oroszországban dolgozott. Pasinján ezt a személycserét kihasználva máris arra szólított fel, hogy kezdjék meg a tárgyalásokat a hatalom „békés átadásáról”, illetve előrehozott választásokat is szeretne az ellenzék – erről a Los Angeles Times írt.
Pasinjánt szombaton tartóztatták le (életében nem először), és Szerzs Szargszján miniszterelnök lemondása előtt, hétfőn szabadult ki fogságából.
Nem lesz „színes forradalom”?
Az új államfő jelenleg Armen Szarkiszján, aki volt már kormányfő és nagy-britanniai nagykövet is. Őt elődje, a most miniszterelnökként megbukott Szerzs Szargszján javasolta az államfői posztra. Armen Szarkiszján most láthatóan csillapítani akarja a feszültséget, és az orosz Lenta.ru szerint arról nyilatkozott, hogy a tüntetők nem látták maguk előtt a jövőt, emiatt elégedetlenek, amihez hozzájárultak a szociális problémák is. Az eddig Moszkva-barátnak tűnő politikusok tehát mind „megbékélést” akarnak, és az ellenzék sem akar erőszakot. Megfigyelők szerint az sem valószínű, hogy az örmény válság az ukránhoz hasonló polgárháborús vagy fegyveres összecsapásokhoz vezetne. Teljes nyugatbarát fordulat és „színes forradalom” sem várható tehát, ami Moszkva legfőbb félelme lehetne.
Irán és Törökország a kulcskérdés
Moszkvának a tárgyalásos rendezés azért érdeke – bár ezt aligha fogja hivatalosan elismerni –, mert az örmény válság eszkalálódása a törökországi és iráni örmény kisebbségre is hatást gyakorolhat. Arról nem beszélve, hogy az örmény-török és örmény–azeri feszültségek is bármikor veszélybe sodorhatnák azt a szíriai rendezést, amit most Moszkva Törökországgal és Iránnal együtt próbál kierőszakolni. Látványos Putyin-Erdogan-Róhani hármas csúcstalálkozó volt nemrégiben Ankarában, a török fővárosban április elején. Mindeközben az orosz-török kapcsolatok talán egy évszázada nem voltak olyan szorosak, mint most, az Erdogan elleni sikertelen 2016-os puccs óta szinte folyamatosan javuló viszony idején.
Ezt a bimbózó orosz-török barátkozást, ami Moszkva számára azért fontos, mert a NATO USA utáni egyik legerősebb tagját édesgeti magához, egy örmény-török konfliktus ízzé-porrá zúzhatja. Ezért üzent – nagy tapssal kísért – tévés szózatában a putyinista újságíró, Szolovjov Örményországba, és ezért akar ott nyugalmat a Kreml.
Kiemelt képünkön: Szerzs Szargszján akkori örmény államfő a NATO-tagállamok csúcstalálkozójának második napi ülésére érkezik Varsóban. Szargszján 2018. április 23-án lemondott kormányfői posztjáról, miután az ellenzék tizenegy napja tüntet Szargszján kormányfővé választása ellen. A volt államelnököt április 17-én választotta miniszterelnökké a jereváni parlament. Fotó: MTI/EPA/Jacek Turczyk
