Allan Calhamer neve ma már keveset mond, mindenesetre ő találta fel a Diplomácia nevű stratégiai társasjátékot. Ebben a játékosok szövetségeket alakítva építik fel stratégiájukat. A szerdán százévesen elhunyt Henry Kissinger egyszer azt nyilatkozta: ez a kedvenc társasjátéka. De valójában egész életében ezzel foglalkozott munkaidőben is, azokkal a játszmákkal, amelyek végül egyensúlyt teremtenek a világrendben. Mindent és mindenkit túlélt, minden szava ma is hírértékű, noha ötven éve nem részese a hatalomnak – írtuk májusban, amikor betöltötte a százat. Ebbe mostantól csak két további múlt időt kell beszúrnunk, meg egy majdnemet: Jimmy Carter maradt az élők sorában a hidegháborús nemzedék utolsó nagy tanújának.
Kissinger halálával – a világ nagy kárára – a realista szemléletű Amerikából is eltávozott egy jókora darab. Abból, amely nem az idealista felfogásúak délibábjait kergette, és keményen bánt ugyan az ellenséggel, de nem akarta javítóintézetbe küldeni azokat, akik nem értenek mindenben egyet vele. A kontraszt nem is lehetne nagyobb a maiakkal. Kissinger halála napján Joe Biden budapesti nagykövete egy filmfesztivál megnyitóját is arra használta fel, hogy kioktassa és nem is olyan burkoltan antiszemitizmussal vádolja a magyar kormányt. Miközben NATO-szövetségesek vagyunk. A modern amerikai diplomácia legnagyobb alakja ezzel szemben az 1970-es években – amikor pedig két különböző oldaláról lestük a vasfüggönyt – úgy fogalmazott: „Amennyiben Magyarország nem tanúsít különös rosszindulatot az Egyesült Államok iránt, és nem támadja meg valamely szomszédját, mód van a kapcsolatok fejlesztésére.” Az enyhülés légkörében, igaz, már a Carter-kormány idején, hazatérhetett a Szent Korona.
Különbség van ész és bölcsesség között. Lehet, David Pressman is okos ember – valamire csak megfizette az óradíját egy orosz oligarcha munkatársnője –, a Bush-korszak neokonzervatív héjái, Paul Wolfowitz és Richard Perle pedig állítólag briliáns elmék voltak. Zseniálisan kifundálták, hogyan faragnak majd közel-keleti Kaliforniát Irakból, ha beledöglik is, amire az Egyesült Államok el is költött több mint kétezermilliárd dollárt, és meghalt közben több százezer ember. Ehhez képest – ha nem komoly lapban olvasnánk, el sem hinnénk – az amerikaiak még e napokban is bombázzák Irakot, mivel a gázai háború feltüzelte a fegyveres ellenállást… Nemcsak a medve nem játék, ahogy a székely mondja, de Oroszország, Kína és a muszlim világ sem az.
További A Helyzet híreink
A bölcs Kissinger tudta ezt. Nem volt szent ember, hibákat, sőt akár bűnöket is elkövethetett, egyike lett a vitatott Nobel-békedíjasoknak. De az utolsó napig ideológiai ábrándoktól mentesen közlekedett a világpolitikában, Kínát riválisként is kifejezetten partnerré emelte. Miközben ma a Nyugat egy reménytelen háborúhoz adja a lovat az ukránok alá, ő leszögezte: Ukrajnának területet kellene feladnia az oroszokkal való béke érdekében. Októberben pedig, már megrendült egészséggel, de látva a Hamász-párti tüntetéseket, azt nyilatkozta a migrációról: súlyos hiba volt ennyi teljesen más kultúrájú, vallású és felfogású embert Európába engedni. Mondta ezt száz évének élettapasztalatával olyasvalaki, akit a nácik a vallása miatt űztek el Németországból. Nem élt hát könnyű korban. Kifogta főnöknek a Fehér Ház egyetlen lemondatott lakóját, de túlélte a Watergate-et. – Urram, fannak idők, amikorr a zelnök is thúl messzi tut menni – dörmögi a Nixon című filmben Paul Sorvino, bársonyos brooklyni tenorját cserélve a szerep rekedtes bajor basszusára.
Ám mi sem élünk épp könnyű időket. Hasznos lenne minél többet megmentenünk Kissinger józanságából.
Borítókép: Henry Kissinger (Fotó: AFP)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezBölcsők háború idején
Aki nem áll be a sorba, azt a mai felfokozott indulatok mellett a műtőasztalra lövik.
Megőrültek a svédek is
A svéd vezetés teljesen megőrült a terjedő háborús pszichózis mérgező hatásától, önfeladásban utolérte Németországot, és feltétel nélkül az amerikai érdekek kiszolgálójává vált.
Lövés Szlovákiában
Ehhez is hozzá kell szoknunk. Közép-Európában megjelentek a gyilkosok.
Berezelt a vitától
A minap Hévízen, Zalaszentgróton és Zalakaroson már csak néhány messiásváró lézengett Magyar Péter utcafórumán.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezTörékeny porcelán
Az ABBA-tól a nem bináris senkiig
Menetelünk az atomháborúba
„Mit röhögtök, magatokon röhögtök!”
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezBölcsők háború idején
Aki nem áll be a sorba, azt a mai felfokozott indulatok mellett a műtőasztalra lövik.
Szőcs László: Tárgyalásra zárt Trump
Donald Trumpot letöltendő szabadságvesztésre ítélték. Ezt – egyelőre legalábbis – nem kell szó szerint érteni.
Fokozódó őrület
Európa „nagyjai” ma úgy érzik, országaiknak kell kipótolniuk a háborúban folyamatosan újratermelődő ukrán hiányt – nemcsak pénzben és fegyverben, de emberben is.
Vendégségben Kínából
Nehéz a kenyerük e héten a magyar médiavilág Óperenciás-tengerén túl tengődő balliberális sajtómunkásoknak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Dadogva, rémülten magyarázkodik Karácsony Gergely súlyos kampányfinanszírozási botrányáról - videó
Talán mégsem egyedül cselekedett Fico merénylője
Vészhelyzet a válogatott védelmében; Orbán Willi búcsúzott
„A közönség fütyül, pfújol...” – volt sportriporter tette helyre Magyar Pétert (VIDEÓ)
Szerelem a láthatáron: három csillagjegyre júniusban boldogság vár
Lesz magyar mozdonygyár
Dárdai Pál utolsó kívánságát majdnem elrontotta a Hertha, de a fia gólt lőtt
Dárdai Pál fia üzent Marco Rossinak
Meglepődtek, amikor Orbán Viktor lépett a műhelybe + videók
A Liverpool Szoboszlaival tett bejelentést, aki reagált a Paks kupasikerére
„A kényszerleszállás lehet hogy a lezuhanás szinonimája lesz hamarosan”
Megtalálhatták az iráni elnököt, miután kényszerleszállást hajtott végre az őt szállító helikopter + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezBölcsők háború idején
Aki nem áll be a sorba, azt a mai felfokozott indulatok mellett a műtőasztalra lövik.
Megőrültek a svédek is
A svéd vezetés teljesen megőrült a terjedő háborús pszichózis mérgező hatásától, önfeladásban utolérte Németországot, és feltétel nélkül az amerikai érdekek kiszolgálójává vált.
Lövés Szlovákiában
Ehhez is hozzá kell szoknunk. Közép-Európában megjelentek a gyilkosok.
Berezelt a vitától
A minap Hévízen, Zalaszentgróton és Zalakaroson már csak néhány messiásváró lézengett Magyar Péter utcafórumán.